.: 1.Fejezet :.

Május 1. csütörtök

   Ez kész! Életem legjobb napja a mai. De komolyan. Na de kezdjük rögtön az elején...
Reggel felkeltem, elkészültem, majd suliba indultam. Eddig még semmi érdekes nincs. Az órák hamar elteltek. Nagyrészt csak próbáltunk a búcsúztatóra az osztállyal. Hát, igen... kemény ez a tizenkettedik osztály. Hétfőn még van hátra egy szóbelink, de -remélem- az már hamar meglesz.
   Órák utánig, a nap csak "szokásosan" eltelt. A sulinál álló társaságtól elköszöntem, majd haza indultam. Anyut a konyhában találtam, miközben valamiféle-fajta tésztát kutyult..ránézésre, inkább egy hányásra hasonlít, de komolyan. Nem túl étvágygerjesztő. Mikor felém fordult, látva az eltorzult arcomat, miközben azt a valamit bámulom, amit a kezében tart, nyugtató pillantásokkal nézett rám. Ez olyan: "Ne nézz már ilyen hülye fejjel, tudod, hogy úgyis jó lesz ez." Hát igen. Anyu imád főzni, sütni. És az a jó, hogy tud is..Bár ez a..."krém"egyáltalán nem olyannak tűnt, mintha egy profi csinálná. Szürke volt, benne zöld meg kék ...akármikkel, és az egész szétfolyt, mint egy... jó, ezt inkább nem mondom ki.
   - Mi volt a suliban? -törte meg először a csendet anyu.
   - Oké volt. Próbáltunk, próbáltunk, és csak próbáltunk. Egész szórakoztató volt. Na, meg becsúszott egy irodalomóra, aminek, nem meglepő módon csak én örültem - hát igen, eléggé egy stréber vagyok... Nem, amúgy nem, de az irodalom órákat imádom, meg a drámát, meg a föcit, meg a biológiát..na jó, hagyjuk..
   - Ma is van edzésed? - kérdezte anyu, miközben felém tartott egy kiskanalat, amiben az a... "krém" van, hogy kóstoljam meg. Gyorsan  megráztam a fejem, jelezve, hogy én azt meg nem kóstolom.
   - Igen, van. És el is indulok, amint valami ennivalónak kinéző ételt csomagolsz nekem - mosolyodtam el. 
   - Ott van , az ennivalónak kinéző ételed a hűtőben - bökött a telemágnesezett képekkel teli hűtőnkre. Odaléptem a hűtőhöz, majd megpróbáltam kinyitni. Hát, nem ment. 
Anyu csak mosolyogva figyelt engem, majd rájöttem, hogy bebiztosította alul. A hűtőnek az alján van egy gombféle, amit ha megnyomunk nem nyílik ki. Így hát lehajoltam, megnyomtam azt a gombot, majd szépen, kecsesen kinyitottam a hűtőt. Miközben kivettem a szendvicseimet, próbáltam egy ördögi kacajt utánozni, ami valahogy így hangzott: "muhahahaha"
   - Tíz perced van odaérni, és nem viszlek el kocsival! - szólt rám anyu. Hát, az nem túl jó. Múlt órán is késtem edzésről, akkor nagyon utált engem Peter -ő az edzőnk-. Na, jó, nem én fogok megint kikapni, az biztos! 
   - Anyuci, kérlek szépen, vigyél el kocsival. Tudod, hogy nagyon, de nagyon szeretlek - osontam oda hozzá, és hátulról megöleltem.
   - Igen, ilyenkor mindig nagyon szeretsz. De mikor azt kérem, hogy takarítsd ki a szobádat, szeretetből ezt is megcsinálhatnád.
   - Ígérem, ha hazajöttem, vagy esetleg holnap megcsinálom. De tényleg rendet rakok! - néztem kiskutya szemekkel rá. 
   - Rendben, de szavadon foglak - tartotta fel mutató ujját. 
Öt perccel  később már a pályánál voltuk. Hamar egy puszit nyomtam anya arcára, ezzel megköszönve, hogy elhozott, majd hiper-szuper gyorsan elkezdtem berohanni az öltözőbe. A lányok már ott voltak és épp átöltözni készültek, Gyorsan motyogtam egy "Sziasztok"-ot, majd én is elkezdtem készülni. Hál' istennek a lányokkal én is egyszerre lettem kész, majd együtt indultunk be a pályára. 
   Már javában egy órája tart a fociedzés, mikor Peter szólt, hogy menjek oda hozzá. Természetesen, erre e többi lány is felkapta a fejét, és nem zavartatva magukat, hogy Peter, nem őket, hanem engem hívott, velem együtt odajöttek hozzá.
   - Ööö. Abbie! Valaki téged keres - mutatott a hüvelyk ujjával a háta mögé, mire én is odanéztem, a többi lánnyal együtt. A többiekből egyszerre tört ki egy sikítási roham, és el akartak indulni az ott álló srác felé, de Peter intet nekik, és látva szigorú arcát, inkább elhallgattak és visszaálltak a helyükre. 
 Könybelábadt szemmel álltam ott és moccanni is alig bírtam, azonban gyorsan hatalmas erőt kellett vennem magamon, mert elég bénán nézhetem ki úgy, ott állva, mintha nem is tudnám hogy melyik bolygón vagyok. Őrült sebességgel elkezdtem rohanni a szőkeség felé. Nyakába ugrottam és erősen magamhoz szorítottam, belélegezve bódító, édes illatát. Jesszusom, mennyire hiányzott ez már nekem.
   - Szia! - köszönt, mikor végre elengedtem.
   - Te mit csinálsz itt? - kérdeztem fülig érő mosollyal.
   - Ajj, pedig azt hittem örülni fogsz - hajtotta le a fejét, de mosolyát nem tudta leplezni. Nem szóltam semmit, csak még egyszer, szorosan magamhoz öleltem. Miközben öleltem Niallt éreztem, a hátamba fúródó, irigy pillantásokat. Azt hiszem, kezdem megszokni. 
   - Szerintem menjünk - szólt Niall.
   - Hova?
   - Majd meglátod.
   - De nem biztos, hogy elenged Peter - mondtam csalódottan. Hát igen, Peter nem az a fajta, aki tűri az "ellógásokat" az órájáról. 
   - Már beszéltem vele - vonta meg lazán a vállát. 
   - Az hogy lehet, hogy elengedett? - akadtam ki. De tényleg, ez nála ritka alkalom. 
   - Ha akarom nagyon meggyőző tudok lenni - vigyorodott el, majd folytatta: - és éppen ezért Rachelt is könnyen meg fogom győzni, azért, hogy velünk gyere a turnéra - fejezte be, majd zsebre dugta a kezét. 
Oké, azt nekem még fel kell dolgozni. Mi? Hogy én a One Directionnal turnézni menjek? Wow! Szó szerint, le esett az állam. Atya Úr Isten! Ha elmegyek velük, akkor mindig ott lehetek Niall mellett, ami nagyon jó, mert mostanában nem sok  időt szakítunk a találkozásra, ami természetesen megérthető, hiszen nekik rengeteg dolguk van. Egész évben, csak hajtanak, aminek, meg is van az eredménye, hiszen ők a világ legismertebb, legszeretettebb, és legeslegjobb bandája. Fhú!
 Niall kíváncsian fürkészte az arcomat, és azt vettem észre, hogy aggódik, azért, hogy vajon mit fogok válaszolni, mit fogok reagálni.
   - Hát, akkor ez esetben tényleg legyél nagyon meggyőző - mosolyodtam el, még jobban.
  Gyorsan odamentem az edzőhöz, köszöntem a többieknek, majd bementem az öltözőbe, hogy átvegyem a cuccaimat. Mikor kiértem Niall a kocsija előtt várt rám. Beszálltunk, majd haza felé vettük az irányt. Út közben rengeteget beszélgettünk. Elmesélte, hogy miket csináltak az elmúlt hónapokban, hogy mennyire hiányzott neki Írország, és természetesen, hogy mennyire hiányzott neki a családja, meg mi.Aztán elmondta, azt is, hogy a srácok már nagyon várják a találkozást, hiszen már nagyon rég nem találkoztunk, és hogy Gemma, Sophia,  Eleanor, és Perrie is ott lesznek. Igaz, hogy Perrie nem végig, hiszen nekik is sok dolguk lesz, de egy pár hetet velünk tölt majd. 
 Niall bekanyarodott a kocsifelhajtóra, majd mikor leállította a motort mindketten egyszerre szálltunk ki. Anyu az ajtófélfának dőlve várt minket - út közben írtam neki egy SMS-t, hogy Niallel haza tartunk- , majd mikor Niall odament hozzá anyu is szorosan megölelte, majd megdicsérte, hogy milyen jól néz ki. Bementünk a házba, és Niall, mint aki éppen haza jött gyorsan levágta magát a fotelbe, ami mellesleg mindig az ő helye volt. Niall szinte már a család része. Hangos trappolást hallottam a lépcső felől, majd a nagy zajra Niall is odakapta a fejét. Nem sokkal később az öcsém jelent meg. Niall felállt, majd odament hozzá, és valami bonyolult kézfogással -amit ők fejlesztettek ki- köszöntötték egymást. 
   - De meg nőttél öcskös. - borzolta össze a haját Niall, mire Lucas csak megrázta a fejét, és megigazította a haját. 
   - Na ez is kezdi! - nyújtotta ki a nyelvét az öcsém.
   - Lucas! -szólt rá anyu.
   - Mi van? - Lucas a feleselés világbajnoka, de tényleg!
 Mondjuk, nem hibáztatom most. Szegény, mindig, mindenki a magasságával jön. Amúgy tényleg magas kis srác a korához képest, de kezd elege lenni, abból, hogy mindenki megjegyzi, hogy: "De meg nőttél!", tudja azt magától is. Na mindegy!
   - Niall, mesélj! Hogy érezted magad? Milyen volt a turné? - érdeklődött anyu.
   - Nagyon szuper volt, bár nagyon hiányoztak az itthoni dolgok, a család, barátok, minden. Mindig jó visszatérni. - mosolyodott el. 
   - Na, de térjünk a lényegre - csapta össze a két tenyerét Niall, majd felállt - két-három hónap múlva kezdődik a Were we are turné, és arra gondoltam, hogy a bájos lányodat magammal vinném -fejezte be.   

.: Részlet :.

[Kattints ide] 

   - Nagyon hiányzol... Te vagy minden gondolatom. Szeretlek. Fáj minden nélküled eltöltött perc, mert tudom, hogy boldog vagy amikor velem vagy. Ezt szeretném. Hogy nagyon boldog legyél. Nem a csillagokat akarom lehozni neked. Nem. Azt nem tudom. Csak a csillagokig szeretnélek repíteni. 
Szeretnéd, hogy boldog legyek. Tudom. De az Én boldogságom Te vagy még ha sokan azt mondják, a boldogság bennünk rejlik. Magunkban. Saját magunkban.Veled tudok élni. 
Szeretnék az életed része maradni... Akarom hogy az életem része légy és Nem akarom hogy elengedj...Tudod... hallgass a szívedre.... nagyon szeretlek. Kérlek, bocsáss meg nekem. 
   Ha eddig nem, akkor mostanra, már patakokban hullottak a könnyeim. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Szinte sokkolt, ez a hirtelen megjelenése, és minden más amit tett. Átutazta a fél világot értem, azért, hogy ezt elmondja. Rajtam áll a döntés. Na, ezt utálom... mikor nekem kell döntenem. Szeretem őt. Mindennél, és mindenkinél jobban, de félek. 
Ugyan, mit rinyálsz itt? Eljött, ide, hozzád, érted, miattad. Eddig az volt a bajod, miért nem keres, miért nem hív. Most, hogy itt van, megkérdőjelezed, az amúgy is száz százalékosan biztos érzéseidet. Higgy neki, higgy magadban, és ne engedd el, mert ha ezt most elrontod, lehet soha nem lesz még egy ilyen esélyed. - harsant fel tudatalattim. És valljuk be, igaza van. Ne is törjem tovább a fejem. Itt áll előttem, válaszomat várva, és én csak kétségbeesett arccal bámulok magam elé. Nem ez a helyes...
   -Szeretlek, Niall.




Ha tetszet ez a kis részlet, akkor komizzatok, iratkozzatok fel, pipáljatok, és következő héten az első részt is olvashatjátok már.

  Xx.Zselyke